2017.01.31. szülői értekezlet összefoglaló:
2 fővel kevesebb az osztálylétszám:
- Kiss Krisztián a lakhelyéhez közelebbi iskolába ment
- Szemere Márk a Gárdonyiba ment
Iskolaváltás (6 osztályos gimnázium):
Andi néninek az a tapasztalata, hogy az a jobb a gyerekeknek, ha végig egy iskolába jár 8. osztályig, mert főleg az Ő osztályaiban nagyon jó közösség alakul ki. Itt még lehet fejlődni a legjobbaknak is. A 6. osztályos gimiknek lejjebb ment a színvonala, mert nagyon sok 3-as tanulót is felvettek. De természetesen ez mindenkinek a saját döntése, nem szeretne senkit sem befolyásolni.
Olvasás:
Nagyon rosszul olvas az osztály, szinte nincs is olyan gyerek az osztályban, aki felnőtt szinten olvas. Sokat könyvet olvasnak közösen, nem ez a gond, de egy gyerekre a heti 3 irodalom órán 6 perc jut, ez nagyon kevés. Próbáljuk meg őket rávenni, hogy napi szinten olvassanak fel a szülőknek, legalább 3 oldalt.
Leckeküldés:
Nincs arra kapacitása a tanárnak, hogy elküldje a leckét, ráadásul több osztályban is tanítanak, nem feltétlenül tudják, hogy hol mi volt a lecke. Az elektronikus naplóval nagyon megnőtt az adminisztráció, rövid a szünet, nem tudják még ezt is koordinálni. Rengeteg a felszerelés, házi feladat hiány. Andi ezért próbálta megoldásként a szülői facebook csoportot, a hetes szüleinek a feladata, hogy felkerüljön a lecke a csoportba. Van, akinél ez nagyon jól működik, van akinél nem. Mivel nem volt jó a fogadtatása az ötletnek, ezért most megbeszéltük, hogy mi lenne a jó megoldás. Ötlet volt, hogy minden nap írják fel a leckét a táblára. Az a gond, hogy felsőben minden órán másik teremben vannak, csak napi egy-két alkalommal vannak a saját termükben, jönnek-mennek az osztályok, így nehéz (lehetetlen) kivitelezni. Másik ötlet, hogy a tanárok töltsék fel a leckét az e-naplóba. Lehetetlen, hiszen itt már a tanárok majdnem minden felsős osztályban tanítanak, nem tudják megoldani a megnövekedett adminisztráció mellett, és nem is várható el tőlük. Viszont az látszik, hogy a gyerekek hanyagok, nem írják fel a leckét, nem figyelnek, pedig pl. magyarból mindig fel van írva a táblára. Abban maradtunk, hogy csináljuk tovább a csoportban a leckeküldést, és megpróbáljuk a gyerekeket egy kis önállóságra nevelni. Vállaljanak felelősséget a saját dolgaikért, hiszen már felsősök.
Kapcsolattartás:
Andi néni kérése, hogy e-mailt írjunk, mert azt biztosan elolvassa, vagy az üzenőn keresztül üzenjünk. Ha valamit megbeszélt a szülővel, emlékeztesse a gyerek nyugodtan, sőt kéri.
Digitális tábla
Kapott az osztály egy digitális táblát, osztálypénzből vettünk hozzá kábelt. Működik, Máthé Kati átvette a számlát és a garancialevelet.
Leckehiány:
Rengeteg a lecke- és felszereléshiány. Szúrópróbaszerűen ellenőrizzük le a gyerekeket, mert jövőre már egyedül kellene készülniük. Fontos hogy szép legyen a füzetük, fontos a külalak, legyenek igényesebbek a gyerekek. Ha nincs kész a házi feladat kis egyes a naplóban.
Magyar óra:
Nyelvtanból jól haladnak, ügyesek. Irodalomból most jönnek a memoriterek, az Alföldből a 10. vssz-ig kell tudni. A Petőfi múzeum nagyon jó volt, a múzeumpedagógusok nagyon meglepődtek az osztályon, felkészültek voltak, mindent tudtak Petőfiről.
Egyéb:
- átlagos osztály magatartás szempontjából, nincs kirívó eset
- a takarítás kritikus. Sok takarító elment, sokan betegállományban vannak. Andi ragaszkodik a váltócipőhöz, egyébként sem egészséges, hogy egész nap csizmában, bundás cipőben legyenek a gyerekek. A takarítás hiánya miatt sok a sár, a piszok az osztályban. Hétfőtől takarítócég működik a suliban, reméljük javul a helyzet, de fontos, hogy a gyerekek vigyázzanak a környezetükre, legyenek igényesebbek ezen a téren is.
- Pénteken Suli disco 17 órától 19:30ig. Belépő 1 tábla csoki. Minden osztálytól kérnek egy tálca fánk felajánlást.
- Áprilisban papírgyűjtés!
- Február végén Mohács, Andi küldi a tájékoztatót.
- Nyáron ismét Balatonakali tábor. Lehet jelentkezni.
Osztálypénz:
Vannak elmaradások, kérjük pótolni!
2016.09.06. szülői értekezlet összefoglaló:
Kedves Szülők!
Azok kedvéért, akik nem tudtak részt venni a szülőin, alább olvashattok egy kis összefoglalót a fontosabb infókról:
Tanáraink:
Osztályfőnök, magyar: Lengyelné Nádasi Andrea
Matek: Almási Klára
Töri: Hornyákné Kocsis Zsuzsanna
Term.ism., erkölcstan: Rédeiné Kőhalmi Alice
Angol: Zoli bácsi ( :D)
Tesi: Csukáné Tímár Ágnes
Rajz: Kecskeméthy Zsuzsanna
Ének: Bősze Csilla
Iskola honlapja: www.albertfalva.sulinet.hu
1. Elektronikus napló/ellenőrző kerül bevezetésre a suliba, de még nem aktív. Amint használatba lép, mindenki kap egy kódot, amivel aktiválni tudja. Fontos, hogy rendszeresen nézzük meg, Andi néni szólni fog, ha úgy látja, hogy a szülő nem ellenőrzi rendszeresen. Minden üzenet, infó, jegy, mulasztás ezen lesz követhető. A belső infókhoz továbbra is marad a két lehetőség: e-mail, vagy facebook-on a Petőfi csibészei csoport. Aki még nem tagja, jelöljön be facebookon engem, vagy Jovanovski Olgát és felvesszük a csoportba. Az első félévben mégmarad az üzenő füzet, papírcetliket nem fogad el Andi néni!
2. Honlap
Továbbra is marad az osztály honlapja, ami holnaptól a petofi.csibeszei.gportal.hu címen lesz elérhető (addig a 4a-osztaly.gportal.hu). Aki még nem regisztrált, az tegye meg, mert ide minden osztállyal kapcsolatos fontos infó felkerül Olgi jóvoltából
3. osztálypénz
Maradt az 500 ft/hó (5000 ft/év). Lévay Barni anyukája Máthé Kati fogja kezelni (köszönjük!) Utalhattok, vagy borítékban küldhetitek be Katinak. Írni fog, hogy mi legyen a borítékon, stb. A honlapon követhetitek a befizetéseket.
Osztályszámla: K&H Trambulin osztálykassza
Számlaszám: 10400872-75495753-54571029
Sz. tulajdonos: Lengyelné Nádasi Andrea
4. kirándulás
Valószínű már jeleztétek ki megy és ki nem Andi néninek.
PETŐFI-TÚRA
Kedves Szülők, gyerekek!
2016. 09. 23-25-én kirándulni indulunk.
Péntek: Petőfi emlékek (szállás: Soltvadkert)
- Kunszentmiklós: Székely gyűjtemény
- Szalkszentmárton: Petrovics-kocsma
- Dunavecse
- Szabadszállás (kakukktojás): Dörmögő-ház
- Kiskőrös: Petőfi Emlékmúzeum
Szombat: Ópusztaszer (szállás: Soltvadkert)
Vasárnap: Bugac-lovasbemutató
Szállás, étkezés, program, utazás ára:17000 Ft
Fizetendő: 12500 Ft (pályázati támogatással)
5. Első projekt
Téma: Petőfi (ehhez kapcsolódik a kirándulás is). Kutató naplót megkapták a gyerekek, témákat beírták. Első (élete) határidő ez a hét.
6. Úszás
Novemberben is mét lesz úszás, tesi óra keretében
7. Sportágválasztó
jelezzék a gyerekek Ági néninek, hogy részt szeretnének-e venni rajta, együtt mennek a tesitanárokkal. Különböző sportágakat próbálhatnak ki.
8. Ebéd
Felelős: Karádi Gabriella e-mail: karadi.gabriella@petofisuli.ujbuda.hu
Fontos! Betegség esetén az ingyenesen étkezőknek is le kell mondani az ebédet.
Az ebédcsekket már nem kell bemutatni.
9. Gyógytestnevelés
h-cs 15:15-16:00
úszás k: 14:00-06:00
Kötelező a résztvétel annak, akinek javasolta az orvos.
10. Papírgyűjtés
Szeptember 12-16. A szokott helyen 7:00-8:00ig és 15:00-17:00 óráig várjuk a papírokat! Hajrá-Hajrá!!!
11. Osztálylétszám
Új osztálytársaink vannak, így az osztálylétszám 27 fő:
Katona Levente
György Virág
Mihály Linda
és két évismétlő gyerkőc
12. Tanév rendje
Andi kiosztotta, minden fontos infót megtaláltok rajta. Aki nem kapott, Olgi jóvoltából megtalálja az infókat a honlapon.
13. Tanulói adatlap
Szintén kiosztotta Andi néni, ne felejtsétek el kitöltve visszaküldeni!
2015.09.01. szülői értekezlet összefoglaló:
Osztályfőnök: Lengyelné Nádasi Andrea nyelvtan, olvasás, fogalmazás, ének
Osztályfőnök helyettes: Csikósné Molnár Mária matek, környezet, rajz, technika
Testnevelés: Csukáné Tímár Ágnes
Angol: (?) Zoli bácsi
Andi néni elérhetőségei:
Tel: 06-30-275-4166
E-mail: andrea.nadasi@gmail.com
Osztály honlapcíme: //4a-osztaly.gportal.hu
SZMK: Szerdahelyi Tamásné, Máthé Katalin
Osztálypénz: Harza Anikó
Honlap: Jovanovski Olga
- Andi néni és Marika néni ún. gurulós módszerrel tanítják a gyerekeket (felváltvavannak a hét délutánjain a napköziben)
- Marika néni nov. 15-ig van, addig a felmentési idejét tölti, utána nyugdíjba megy.
Vesznek föl valaki mást helyette.
- hiányzások kezelése: 3 napot igazolhat a szülő
- ebédbefizetés: szigorították, aki nem fizeti be, az a következő hónapban nem rendelhet, automatikusan letiltja a rendszer. A befizetett csekket be kell mutatni Andi néninek.
- ebédlemondás: reggel fél 9-ig lehet lemondani a másnapi ebédet. És ugyanúgy fél 9-ig lehet igényelni a következő napit. Érdemes e-mailben lemondani, esetleg a tól-ig időponttal. Az ingyenes étkezést is le kell mondani!
e-mail: karadi.gabriella@petofisuli.ujbuda.hu (hamarosan változni fog)
tel: 208-4028, Varga Zsófia
- mobiltelefon használata tilos. Ha a szülő ragaszkodik hozzá, csak a szünetekben lehet bekapcsolva, az órákon kikapcsolt állapotban kell tartani!
- felelősséget semmilyen vagyontárgyért nem vállal az iskola
- az iskola 8-16 óráig tart. Már felmérték az igényt, ki az aki nem szeretne napköziben maradni. Ha valaki mégis a leadott igénytől eltérően szeretné hazavinni a gyerekekét, azt írásban kell jelezni.
- papír zsebkendő legyen a gyerekeknél
- a tanárok kérése, hogy ha valami gond van velük, azt ne a gyerekek előtt beszéljük meg, ne szidjuk a tanárokat, az iskolát előttük. Hivatali út: 1. szaktanár, 2. osztályfőnök, 3. igazgatóhelyettes, 4. igazgató
- a táskába szigorúan az órarend szerint pakoljanak
- rajzhoz még semmit nem kell bevinni, majd szól Marika néni (hétfőre: olló, ragasztó, színes papír CSAK!)
- ruhaszalvéta és váltócipő KÖTELEZŐ!
Szünetek:
Őszi: okt.23-30.
Téli: dec.21-31.
Tavaszi: márc.24-29.
Tanítás nélküli munkanapok:
okt. 22.
dec. 12.
márc. 23.
máj. 26. DÖK nap
máj. 27. osztálykirándulások
Szülői értekezlet: 2016. febr. 1. 17 óra
Fogadó órák:
okt. 12.
nov. 30.
márc. 21.
máj. 2.
Nyílt nap:
november 17-18.
február 16-17. (a leendő elsősöknek)
Papírgyűjtés: szept. 21-25. 7-8 és 15-17 óráig
Projekt:
- Mátyás király a téma
- a kutató naplót (szülőin kiosztásra került) Andi néni osztályozni fogja, szorgalmi feladat, általában hétvégi munka. Elsősorban a gyerekek csinálják. Andi néni fog adni témákat támpontoknak.
Kirándulás:
- többször fognak elmenni egy-egy délutánra múzeumba
- első nagy „ottalvós” kirándulás:
Mohácsi Busójárás
- időpontja: febr. 6-7
- ára: 11.000 ft. (nov. 4-ig 4000 ft-ot be kell fizetni)
- szülők is jöhetnek, de gyerekek is egyedül
Nyári tábor: Balatonakali
- időpontja: júliusban, 8 nap (hétfőtől hétfőig)
- ára kb. 35-36.000 forint. Lehet részletekben is fizetni.
- az ár tartalmazza a belépőket, az utazás költségét, a szállást, napi 3x étkezést
Ajánlott irodalom:
Békés Pál: Félőlény
Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg
Török Sándor: Kököjszi és Bobojsza
Erik Kastner: A két Lotti
Janikovszky Éva: Ha én felnőtt volnék
Berg Judit: Rumini
A. A. Milne: Micimackó – most olvassák
Erik Kastner: Repülő osztály
Későbbre:
Fekete István: Vuk
Agatha Christie: Tíz kicsi néger
Csukás István: Vakáció a halott utcában
Csukás István: Nyár a szigeten
2015. január 26.
2015. január 29-én, csütörtökön aki megteheti, ebéd útán hazavihati gyermekét, mert összevont ügyelet lesz, értekezlet miatt.
2015. január 28-án utolsó úszás, és majd az órarend is ahoz igazódik, a gyerekek majd leírják.
II. félév rendje:
Január 26 - 30. Medvehét. Ezen a hét lehet bevinni egy plüss Macit, mert lehet nyerni vele.
Február 6. Alsós farsang. Lehet bevinni minden féle finomságokat.
Március 2. Fogadóóra.
Március 6. Szakmai Módszertani Nap
Március 11-13. Petőfi hét. 13-án ünneplőbe kell menni.
Márciua 20. Víz világnapja.
Április 2-7 Tavaszi szünet (utolsó tanításu nap április 1., szerda - első tanítási nap április 8., szerda)
Április 13 - 18. Papírgyűjtés
Április 22. Föld világnapja
Április 28. Tavaszi Hangverseny
Május 1. Munkaszüneti nap
Május 4. Fogadóóra.
Május 25. Pünkösd hétfő
Május 27. Második évfolyam követő mérés
Május 29. Gyermeknap
Június 5. Kirándulás
Június 18. Tanévzáró ünnepély.
Mindenkinek eredményes második félévet!
2012.09.03.
Napirend:
Reggeli: 1/4 8-kor indulnak a gyerekek az aulából
Gyülekező: 1/2 8-ig az aulában, utána együtt indulnak fel az osztályba
Tízórai: a 2. óra után, közösen az osztályban (ruhaszalvéta kötelező!)
Ebéd: a 4. óra után közösen az étteremben
Napközi: 1/2 1-4 óráig
Tanulási idő: 1/2 3-1/2 4-ig
4 órakor a gyerekek közösen mennek le az aulába
Összevont ügyelet: 16-17 óráig
Testnevelés:
Szükséges felszerelés: fehér póló, fehér zokni, tornacipő (!), lányoknak sort, vagy tornadressz (szín mindegy), fiúknak sort.
Tanfolyamok fognak indulni: foci, kézilabda, mászófal, ugróasztal, kosárlabda, röplabda, küzdősport
Úszás: II. félévben - 2013.01.28-06.07. csütörtökönként 8-9 óráig
Korcsolya: választható, november-decemberben
Délutáni VÁLASZTHATÓ foglalkozások:
szakkörök: angol, informatika (ingyenes)
tánc: Petőfi Musical Stúdió - kis tánckar (ingyenes) szerda-péntek
Hip-hop - Bedő István (Quantum XXL) - kedd-csütörtök 16-17 óráig 7500 ft/hó
Értékelés:
Novemberben és márciusban szöveges évközi
Félévi és évvégi szöveges
Minden nap üzenőben fejecske, matrica gyűjtés, tolltartóban a karton ceruzán nyomdával jelölve
Tanév rendje:
szünetek, fogadó órák időpontjai a bal oldali menüben az eseménynaptárban
Étkezés:
ebédlemondás: 06-1-382-04-21 gazdasági iroda dr. Horváth Zsoltné Julika, Offenbergerné Gabika
Tervezett programok:
Szüreti mulatság, Bábszínház, Nemzeti Galéria, korcsolya, Vajda Hunyad vára, karácsonyi készülődés
Szülői munkaközösség:
Szerdahelyi Anna - elnök - szerdahelyi.anna@gmail.com
Máthé Katalin - elnök helyettes - banya75@freemail.hu
Natasa néni - gazdaságis (osztálypénz) - 104-es terem
Osztálypénz:
500 ft/hó - lezárt borítékban, gyermek nevével ellátva
lehet havi, féléves, vagy éves bontásban is küldeni
Házi feladat:
napköziben elkészül, ha mégsem, a gyerekek csak azt hozzák haza. Tolltartót, üzenőt minden nap ellenőrizni!
Szorgalmi:
szívecskével jelölve
|